A fejlesztés során a szervezetek üzletfejlesztési képzéseket kapnak, a tervezést külső mentorok segítik, a vállalkozás beindítását pedig az Alapítvány munkatársai kísérik végig. Ebben a cikkben a mentori támogatás folyamatát, tapasztalatait mutatjuk be.
A Badur Alapítvány társadalmi vállalkozások és oktatási programok támogatásával, fejlesztésével hátrányos helyzetű, szegénységben/mélyszegénységben élő közösségek életminőségét hivatott javítani, illetve a környezetvédelmi kihívások kezelésével egy fenntarthatóbb jövő megteremtését tűzte ki célul. A londoni székhelyű alapítvány az Egyesült Királyságban, Laoszban és Magyarországon van jelen és működik együtt helyi vagy regionális civil szervezetekkel.
Az első társadalmi vállalkozás fejlesztő programját az Alapítvány 2016-ban, a NESsT magyarországi csapatával közösen valósította meg, „Ugródeszka” néven. 2018-tól, kifejezetten a korai fázisban lévő vállalkozási ötletekkel rendelkező szervezetek számára „Keltető” néven önálló program indult, ahol már külsős mentorok segítették a résztvevő szervezeteket. A program mai formájában, Keltető+ néven, a két korábbi konstrukció elemeit ötvözi.
KELTETŐ+ Társadalmi Vállalkozásfejlesztő Programról röviden…
A Keltető+ program fenntartható társadalmi vállalkozási ötletek generálásához, teszteléséhez, és már működő vállalkozások továbbfejlesztéséhez nyújt segítséget olyan szervezetek vagy informális csapatok számára, akiknek célja, a Badur missziójával összhangban, a hátrányos helyzetű, szegény/mélyszegény közösségek életminőségének javítása.
A program 3 szakaszból áll:
Csoportos képzések: a 3 hónapos képzéssorozaton a programba bekerülő 6-8 szervezet vállalkozásfejlesztési, üzleti tervezési ismereteket sajátít el. Képzési partner: SIMPACT Nonprofit Kft.
Egyéni mentorálás: a legígéretesebb 3-5 vállalkozási ötlet továbbfejlesztését, az üzleti terv részletes kidolgozását 4 hónapig külsős mentorok segítik.
Inkubációs szakasz: a támogatást elnyerő vállalkozások elindítását, fejlesztését a Badur munkatársai még évekig figyelemmel kísérik, szakmailag támogatják.
A programról bővebben a Badur Alapítvány honlapján olvashat.
A mentorálásról kicsit bővebben…
A programba a nonprofit/civil szektorban működő szervezetek jelentkezhetnek, így számukra leginkább az üzleti gondolkodás, a piaci alapú megközelítés területén nyújthatnak segítséget a mentorok. Éppen ezért, a programmal párhuzamosan meghirdetett mentori pályázatra elsősorban többéves vállalkozói, vagy vállalkozásfejlesztői tapasztalattal rendelkező, főként senior szakemberek jelentkezését várjuk. Természetesen további elvárás, hogy a jelentkezők nyitottak legyenek a társadalmi célú szervezetek felé, valamint hogy legyen szabad kapacitásuk a közel 8 hónapos program során a mentorált szervezettel folyamatosan együttdolgozni. A mentorok a munkájukat önkéntes alapon végzik, így fontos szempont, hogy a jelentkezők a társadalmilag hasznos ügyek segítése iránt kellőképpen elkötelezettek, motiváltak legyenek. Maga a pályázati eljárás két részből áll: első körben a jelentkezők egy írásos jelentkezést nyújtanak be; ezt követően az alkalmasnak ítélt jelentkezők szakmai hátterét, motiváltságát személyes interjúkon igyekszünk közelebbről is megismerni.
A fejlesztési folyamat során minden szervezetet egy-egy egyéni mentor segít. A mentorok személyeinek véglegesítése előtt ezért először a programban résztvevő szervezetekről születik döntés, majd annak ismeretében választjuk ki az adott évi vállalkozási kezdeményezéseknek leginkább megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező mentorokat.
A mentorok részére a program elején külön felkészítő workshopot tartunk, melynek során ismertetjük az alkalmazott fejlesztési módszertant, a mentorok szerepét, feladatait, valamint betekintést nyújtunk a civil szektor, ezen belül kiemelten a társadalmi vállalkozások működésébe is. A mentor és a mentorált szervezet összehangolódásának fontos része, hogy a mentor – a program során többször is – a terepen látogatja meg a szervezetet, így a csapat saját közegében tudnak együttdolgozni.
A program első, képzési szakaszában a csoportos képzések az üzleti tervezés minden területét igyekeznek lefedni. A képzéseken az előre meghatározott tematika mentén minden szervezet lényegében ugyanazt a tudásanyagot kapja. A mentor ebben a szakaszban 2-3 hetente konzultál a csapatokkal és leginkább a házi feladatok elkészítésében, a tudásanyag, az üzleti gondolkodásmód alapjainak elsajátításában segíti a szervezetet. Az egyedi üzleti tervek részletes kidolgozására a mentorációs szakaszban kerül sor. Ebben az időszakban a mentor a tervezési folyamat aktív részesévé válik, az egyeztetések akár heti szintűre is sűrűsödhetnek. A mentor mind a képzési-, mind a mentorációs szakaszban a szakmai támogatás mellett a tervezési folyamat menedzselésében, a feladatok meghatározásában, a részhatáridők betartásában is fontos szerepet játszik.
Mentoráció eddigi tapasztalatai
Az évente ismétlődően meghirdetett mentori pályázatra való jelentkezésekből látszik, hogy a forprofit szektor sikeres menedzserei közül többekben megvan az igény, hogy a megszerzett üzleti tudásukat a társadalom szélesebb rétegei számára is hasznos területeken kamatoztassák. A visszajelzések azt mutatják, hogy a szakmai kihíváson túl leginkább a csapat segítése motiválja a mentorokat, illetve, hogy a folyamat során elhivatott, valamilyen ügyért tenni akaró, inspiráló emberekhez kerülhettek közel. A mentorok közül többen visszatérő mentorok, vannak, akik már harmadik éve vesznek részt a programban.
Szervezeti oldalról egyöntetűen azt a visszajelzést kaptuk, hogy a mentorok szakmailag maximálisan tudták segíteni az üzleti tervezést, emellett a mentoroktól sok bíztatást kaptak, a mentorációs alkalmak kifejezetten lelkesítőek voltak, a képzés során felmerülő nehézségeken segítették átlendülni a szervezetet.
Az alábbi visszajelzéseket a szervezetek mondták mentoraikról:
„Bármikor, bármilyen kérdéssel, nehézséggel fordulhattam hozzá, azonnal reagált és irányt mutatott.”
„Az elegendőnél sokkal több segítséget nyújtott, lelkes, támogató, igazi színfolt az életünkben.”
„Ez óriási élmény és tapasztalat volt, mert külső szemként sok dologra rányitotta a szemünket a mentorációs folyamat során, hozzásegítve minket a változtatáshoz.”
Gyakran tapasztaljuk, hogy a mentorációs szakasz után a szervezet és a mentor között hosszú távon is megmarad az együttműködés, a mentor a program után még évekig tovább segíti a szervezetet.
Mentorációs programjainkba eddig 14 szakembert vontunk be a forprofit szektorból, akik közel ezer önkéntes órát fordítottak a támogatott szervezeteink fejlesztésére. Lelkiismeretes és odaadó munkájukat ezúton is KÖSZÖNJÜK!